ORVIETO (Olaszország, Umbria tartomány) Paglia folyó síkság fölött impozánsan elterülõ tufasziklán nyugszik. Orvieto a Róma-Firenze között fekszik, ezért északról és délrõl vasúton vagy autópályán egyaránt könnyen megközelíthetõ. A város különleges fekvésének, az etruszk mûalkotásoknak, az utcák középkori hangulatának és a fenséges Dómnak köszönhetõen az elit turizmus kedvelt célpontja.

A dóm munkálatai 1290-ben kezdõdtek el, és három évszázadon keresztül folytatódtak. Az egyház és a városállam hatalmai között igen jelentõs ellentét állt fenn, az impozáns székesegyház alakja félreérthetetlen módon fejezte ki a világi és a lelki uralom állandóságát, amely nem volt hajlandó egy lépéssel sem lemaradni, sem pedig gyengének mutatkozni. Orvieto Sziéna ellen Firenzével szövetkezve hosszú ideig a guelfek pártján állt és pápai rezidencia volt. A székesegyház alapkövét IV. Miklós pápa tette le, aki kivételesen a város feje is volt. A dóm kezdeti terveinek tervezõje ismeretlen. A székesegyház a két korábban épült Szent Mária és Szent Kostanc püspöki egyházakra épült. 1310-ben Lorenzo Maitanit, a sziénai mérnököt és szobrászt bízták meg a dóm építésének befejezésével.

A homlokzat a székesegyház oldalaihoz képest kiszélesül, mintegy jelezve függetlenségét és önállóságát. Változtatások történnek a kereszthajó szerkezetében is. A homlokzat tervén kívûl Maitani mûve a díszkapuk közötti oszlopok alapzatánál levõ féldombormûvek egy része: építészeti örökségét több kiváló és híres mester vitte tovább, többek között Pisano vagy Orgagna – ez utóbbi az ablakrózsát és az oldalfülkéket hozta létre -, a homlokzaton dolgozó Federighi és Sanmicheli, majd Sangallo il Giovane, aki a jobb oldali hegyes tornyot és a homlokzatot fejezi be, s 1532-ben, a munkálatok megkezdése utáni harmadik évszázadban, Ippolito Scalza fejezi be a hegyes tornyokat.

Az építés alatti három évszázad, Maitani mester tartós hatása, az utána következõ és a befejezésig tartó beavatkozások az orvietói székesegyházat annyira egyedivé tették, elkerülve mindenféle stílusirányzatbeli besorolást, felosztást.

Városbeli sétánkat a sikló felsõ megállójánal a Cahen térnél (piazza Cahen) kezdjük. A térrõl három út vezet a város központjába: jobbra a via Roma, balra a via Postierla, egyenesen pedig a corso Cavour. Érdemes meglátogatni a Várkutat (Pozzo della Rocca), mely Szent Patrik kútjaként ismert (Pozzo di San Patrizio).

A kutat VII. Kelemen pápa építtette - aki 1527-ben, Róma kifosztása idején Orvietóban talált menedéket – azért, hogy a város elegendõ vízkészlettel rendelkezzen egy esetleges megszállás esetén is. A kutat az ifjabb Sangallo (Sangallo il Giovane) mérnök tervezte és építette, aki abban az idõben a sziklatömb megerõsítésén dolgozott. A sziklafal lábánál talajvízrétegre bukkanva olyan megoldásra volt szükség, melynek segítségével a vizet a völgy aljáról a felszínre lehetett hozni. Sangallo egy 53,15 méter mély henger mentén felcsavarodó kettõs lépcsõzetet tervezett. A kettõs lépcsõzetre azért volt szükség, hogy az egyik részen a vizhordó szamarak lemehessenek, a másik részen pedig a vizzel telt hordókkal feljöhessenek, anélkül, hogy egymással találkoznának. A kutat felülrõl – még ma is – hetven ablak világítja meg. A kút csak 1537-ben, III. Pál pápa uralma és Simone Mosca irányítása alatt lett befejezve.

Fel